U8 – tatabányai teremtorna

A Földi Imre Sportcsarnokban rendezett torna 6 csapat részvételével zajlott. Körmérkőzések döntöttek a végső sorrendről. A pályán 5+1 játékos tartózkodhatott a 40x 20 m-es pályán. Az első mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedtünk az Integrál DAC ellen. A TASK ellen javítottunk, 2-1-es győzelmet arattunk. A Tata ellen szerettük volna folytatni a győzelmi sorozatot, azonban nem sikerült a kapuba találnunk. A következő összecsapás döntött a dobogó legalsó fokáról, ahol ismét képtelenek voltunk a rengeteg helyzet ellenére kapuba találni. Az ellenfél Dorog csapata, sokszor szabálytalan eszközökkel gátolt minket ebben, azonban a legtöbb esetben a játékvezető sípja néma maradt. 2-0-ra kikaptunk, ezzel eldőlt, szertefoszlottak éremszerző reményeink. A Gyirmót ellen zártuk a napot, a gyerekek a csalódást keltő előző eredmény után tudásuk alatt szerepeltek és vereséget szenvedtünk. Dicséret azonban így is illeti őket, hiszen hasonló felállásban nem szerepeltek és nagyrészt betartották a taktikai utasításokat. A Gyirmót győzelme megérdemelt volt, végig kiemelkedőt nyújtottak.

A torna végeredménye:

1.Gyirmót
2.Integrál DAC
3.Dorog
4.Pápai ELC
5.Tata
6.TASK

A csapat tagjai:

• Lukács Levente
• Bognár Dominik
• Nagy Zétény
• Végh Máté
• Molnár Patrik
• Borsits Barnabás
• Mészáros Botond
• Gulyás Botond
• Hernádi Benjámin

Kiszlinger Balázs edző