U8 – Harmadik helyezés Keszthelyen

Bár nem a helyezés a legfontosabb az utánpótlás tornákon, de természetesen öröm, ha sikerül a dobogóra állni, érmet szerezni. U8-as csapatunk már nagyon várta ezt az alkalmat és Keszthelyen végre átélhették milyen is ez az érzés.

A csapatot ezen a tornán vezénylő, helyettesítő edző értékelését közöljük a következőkben.

Eredmények:

PELC U8 – Nagykanizsa 0-2
PELC U8 – Sümeg 0-0
PELC U8 – Marcali 1-1
PELC U8 – Türje 4-0
PELC U8 – Keszthely 3-2

A mai tornán a srácok küzdenitudásból jelesre vizsgáztak! A kéréseimet próbálták a legjobb tudásuknak megfelelően teljesíteni, volt, hogy a kapujuk elé szegezték az ellenfelet, de ha a helyzet úgy kívánta „foggal-körömmel” védekeztek.
Végül kiemelkedő egyéni teljesítményeknek is köszönhetően sikerült kiharcolni a harmadik helyet!
A bronzérmen kívül sikerült haza hoznunk egy különdíjat is, a versenybizottság teljesen megérdemelten Lukács Leventét választotta a torna legjobb kapusának, de meg kell említenünk a csapat másik kapusát Bognár Dominikot is, valamint Papp Boldizsárt, valamennyien remekül helytálltak.

A csapat névsora:
Lukács Levente, Bognár Dominik, Gulyás Botond, Borsits Barnabás, Papp Boldizsár, Hernádi Benjámin, Molnár Patrik, Nagy Zétény, Mészáros Botond, Ölbei Barnabás

Radó Tamás edző

????????????????

????????????????

????????????????