shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U12-U13 regionális kiválasztó

A tegnapi napon egyesületünk adott helyszínt a regionális előválogató program második alkalmának. Az első eseményt egy héttel ezelőtt Balatonalmádiban rendezték, ahova egyesületünk az U13 korosztályból négy játékost, az U12 korosztályból pedig hét játékost delegált. Az első fordulóból minden PELC játékos tovább jutott a szűkebb keretbe, a tegnapi napon pedig a szélesebb régió körzetközpontjainak kiválasztott  játékosai is csatlakoztak.

Az alábbi körzetközpontok vettek részt a megmérettetésen:
Tapolca VSE, Haladás VSE, Balatonalmádi SE, FC Ajka, Hévíz SK, Sárvár FC, Lurkó UFC, Balatonfüredi USC, FC Nagykanizsa, PELC

A keretek szűkítéséről, a gyerekek kiválasztásáról, a résztvevő egyesületek vezetői döntenek. Mindkét korosztályban 18+2 játékos fogja alkotni a szűkített keretet, ezt az U13-ban 36, az U12 korosztályban pedig 43 játékosból választják ki a szakemberek.

Mind az MLSZ klubfejlesztési mentorai, mind az egyesületek vezetői megköszönték a szervezést, illetve hogy kiváló körülmények között zajlott az esemény.

A következő foglalkozás két hét múlva Ajkán kerül megrendezésre, bízunk benne, hogy játékosaink jó teljesítménye meggyőzte a szakembereket és minél többen bejutnak a szűkebb keretbe is!