shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U17, U19 – Győzelmek az ősz utolsó hazai mérkőzésein

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk: ITT

 

A szombathelyi Király Szabadidőport Egyesület ellen zárta az utánpótlás pontvadászat őszi hazai mérkőzéseit a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U19-es és U17-es alakulata. Lengyel Ferenc tanítványai a tabella kilencedik helyén álló vasiak ellen esélyesnek számítottak, hiszen a pápaiak két hellyel jobb pozícióban voltak, és kilenc ponttal többet is gyűjtöttek. Ennek ellenére pocsékul indult hazai szempontból az összecsapás, hiszen Németh találatával már a harmadik percben hátrányba kerültek a mieink, és az első félidőben nem is sikerült egyenlíteni. Lengyel Ferenc alapos fejmosást tartott a szünetben, aminek meg is lett a hatása, az 53. percben Györkös Bence passzát Hujter László váltotta gólra. Negyed órával később pedig már a mieinknél volt az előny, a házi gólkirály, Györkös ismét eredményes volt, 11. gólját szerezte idén. Több veszélyes helyzetet is kidolgozott a képzettebb Pápa, a 87. percben Farkas Bence talált az ellenfél hálójába, mellyel kialakult a 3-1-es végeredmény.

Lengyel Ferenc: Az első félidőben talán az idény leggyengébb játékát nyújtottuk, hamar hátrányba is kerültünk. Rossz hozzáállással, rossz döntéseket hoztunk, a szünetben szerencsére hatott a fejmosás és erőfölényünket a második játékrészben tudtuk érvényesíteni, hiszen ennél a csapatnál jobbak voltunk. További pozitívum, hogy a srácok jól kezelték a kritikákat, és a második 45 percben feljavuló játékkal megérdemelten nyertünk.

PELC U19 – Király SZE 3-1 (0-1) Gsz.: Hujter, Györkös, Farkas, ill. Németh

Igor Nicsenko U17-es együttese a játéknapon 1-0-s félidő után 2-1-es sikert aratott, mellyel továbbra is ott vannak az élbolyban. A pápaiak góljait Pintér Erik és Szabó Bálint szerezték.

A szezon december 3-án Ajkán zárul.