shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Megújult a clubház is – indulhat a tavasz

A tegnap birtokba vehették játékosaink az újonnan létesült kis konditermet és a clubterem közösségformáló játékait, az előkészítő korcsoportosok pedig már használhatják a palánkos kispályát. Az öltözők is megszépültek a Peruztban és a Fiumei utcai edzőpályán. Az fejlesztésekről a papa-ma.hu beszámolóját közöljük.

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club mindig is arra törekedett, hogy – részben a társasági adó nyújtotta kedvezményeket kihasználva, részben önerőből – a náluk játszó játékosok edzési és versenyzési körülményeit folyamatosan fejlessze. Ennek egyik első állomása körülbelül két évvel ezelőtt pályaápolási gépeket vásárlása volt, ezt követte a füves játékterek rendbetétele, melynek keretében a Fiumei és Teveli úti pályák automata öntözőrendszert kaptak, a pályák talajának rendbetétele, lazítása, tápanyagpótlása, homokozása, felülvetése is megtörtént, új labdafogó hálók kerültek fel. Egy következő lépés a műfüves kis-, és nagypálya korszerűsítése volt, melyet a Városgondnoksággal közösen hajtottak végre. Tóth Péter ügyvezetőtől megtudtuk, az elmúlt hetekben a létesítmény-felújításra fókuszáltak, melynek keretében a Perutz stadion főépületét igyekeztek otthonosabbá és komfortosabbá tenni.
– A stadion klubházát picit már magunkénak érezzük, reméljük, rövid időn belül teljes mértékben birtokba is vehetjük. A mostani felújítás keretében az utánpótlás öltözők új bútorokat kaptak, a folyosókat emberközelibbé tettük. Az emeleten sikerült kialakítanunk egy konditermet, mely ugyan nem nagy, felszereltségében viszont egészen jó, megtalálható itt futópad, szobabiciklik és kondigép is. Az épületen belül próbáltunk közösségi tereket is kialakítani, azzal a céllal, hogy edzések után becsalogassuk, és itt tartsuk a gyerekeket, részt vegyenek a közösségi életben. Ezt elősegítendő az emeleti VIP teremben egy kis játéksarkot alakítottunk ki, csocsó asztalokkal, darts táblákkal. Igény merült fel a gyerekek részéről, hogy a buszközlekedés, egyéb okok miatt edzés előtt-után itt tanulhassanak, ezt is teljesítettük, létrehoztunk egy tanulósarkot.
Tóth Péter hozzátette, a székház fejlesztése mellett gondoltak a kis korcsoportokra is, a lelátó mögött egy palánkos kispályát is felállítottak, a jó idő beköszöntével pedig egy homokos játékteret is szeretnének elkészíteni, melyen minden korosztály fejlesztheti képességeit. Az ügyvezető emlékeztetett, azért is volt fontos, hogy a pályázatot minél hamarabb nyélbe üssék, és mindent, amit lehet, megvalósítsanak, mivel ezt a projektet még NB I-es utánpótlás egyesületként adták be, a jövőben viszont már, mint önálló utánpótlásklubként pályázhatnak csak, természetesen ez nem az előbb említett kondíciókkal jár együtt, emiatt a költségvetés is szorosabb lesz, jobban meg kell húzni a nadrágszíjat.

Haraszti Gábor
www.papa-ma.hu

 

IMG_1342 IMG_1343 IMG_1344 IMG_1360 IMG_1840 IMG_1845 IMG_1848 IMG_1849 IMG_1849b IMG_1853 IMG_1856 IMG_1858