shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U9-11-13 – Teremtornák Celldömölkön

Celldömölkre látogatott három korosztályunk is a hétvégén, ahol a Celldömölki VSE Kupa, az UFCKE Kupa és a Celldömölk UFC Kupa elnevezésű tornákon vettek részt játékosaink. A csapatok szereplését az edzők foglalták össze.

 

U11

A mérkőzések két 4-es csoportban kerültek megrendezésre a tornán. Mivel a Kőszeg együttese nem tudott részt venni, így a hazaiak kérésére mi két csapattal indultunk. Az „A” csoportban a 2005-os születésű gyerekek szerepeltek, míg a „B” jelű csoportban a 2006-ös korosztály.

A „B” csapattal sajnos nem úgy sikerült a szereplés, ahogy terveztük. Szinte minden mérkőzésen alul maradtunk, ez betudható volt annak, hogy egy évvel idősebbek ellen szerepeltünk. Ennek ellenére elégedett vagyok a gyerekek teljesítményével, jó iramú mérkőzéseket játszottunk. A védelem nagyszerűen működött, a támadásvezetésekben éreztem hiányosságokat. Az ellenfeleink rendre gólra váltották a ziccereiket, mi viszont a kevés lehetőségeinket is elpuskáztuk. Nagyon kevés gólt szereztünk. Minden mérkőzésen nagyot harcoltunk, a gyerekek küzdeni tudásban jelesre vizsgáztak. Sajnos a szerencse sem állt mellettünk, ami az ellenfélnek befelé pattant, nekünk az kifelé. A csoportkörök után a hatodik helyért Sárvár csapatával kellet megmérkőznünk, ahol a rendes játékidő leteltével 1:1-es eredmény született, de a büntetőpárbajban mi nyertünk, így a hatodik helyen végeztünk.

Az „A” jelű gárda nagyszerűen menetelt. Látványos, magas színvonalú játékot mutatott be néhány mérkőzésen. Türelmesek voltunk, rengeteg passzal és jó helyezkedéssel próbáltunk támadásokat vezetni és labdakihozatalokat kialakítani. A párharcokat rendre megnyertük. Technikailag is jobbak voltunk ellenfeleinknél. Látványos és szép támadásokat vezettünk, amiket jó arányban gólokra váltottunk. A döntőbe jutásért a hazai együttessel mérkőztünk meg, ahol egy rövidzárlat után kaptunk 3 gólt, amit már nem tudtunk ledolgozni. A torna legjobb mérkőzését láthatta a szurkolótábor, kemény párharcok, borzasztóan nagy iram jellemezte a mérkőzést, ahol a hazai játékvezető nem kis mértékben segítette az otthoni gárdát. A vereség után rendeztük sorainkat és újult erővel harcba szálltunk a 3. helyért, amit meg is szereztünk.

PELC „A”: Kovács Barnabás, Papp Ádám, Joó Milán, Sós László, Farkas Bence, Kun- Szabó Attila, Szabó Balázs, Szívós Krisztián, Erdősi Milán

PELC „B”: Nagy Ákos, Czere András, Mikóczi Dániel, Rozman Adrián, Farkas Ábel, Krasztel Günter, Farkas Levenete, Gajdosi Ármin Győző

Eredmények PELC „A”:

PELC „A” – Sárvár 1-0
Celldömölk „B”- PELC „A” 0-5
Zalaszentgrót – PELC „A” 0-1
PELC „A” – Celdömölk „A” 1-3
III. helyezésért: Sümeg – PELC „A” 0-2

Eredmények PELC „B”:

PELC „B”- Sümeg 0-1
Celldömölk „A”- PELC „B” 5-0
Kék Sünik- PELC „B” 1-0
VI. helyezésért: Sárvár- PELC „B” 1-1 (büntetőkkel PELC győzelem)

Egyed Ákos edző

 

U9

Sajnos három meghatározó játékosunk is hiányzott a megmérettetésről, köztük a kapusunk is, amit nem sikerült áthidalnunk.
Felemás érzéseim vannak a tornával kapcsolatban, hiszen pont azt a mérkőzésünket nyertük meg, amelyen meglátásom szerint fele annyit nem tettünk a győzelemért, mint a másik meccseinken, ahol alulmaradtunk.
Küzdöttek a srácok, tették a dolgukat, sok helyzetet alakítottunk ki, de ezek rendre kimaradtak, és ahogy az lenni szokott, amit nekünk egy méterről sem sikerült bekotorni, az az ellenfélnek a félpályáról is bepattant.
A küzdeni akarással nem volt gond, voltak szép pillanataink, de kreativitásban, kombinatív játékban még mindig többet várok.
Sokat kell még dolgozni ezen a korosztályon, hogy elérjük a céljainkat.

A csapat névsora:
Nyári Martin, Horváth Csongor, Pethő Zsombor, Joó Kristóf, Bedecs Boldizsár, Balogh Máté, Sós Ákos, Szelencsik Csongor, Lócsi Bálint, Horváth Máté

Eredmények:

PELC – Kőszeg 2-0
PELC – CVSE 0-1
PELC – Körmend 0-2
PELC – Sümeg 2-2
PELC – Zalaszentgrót 1-2

Radó Tamás edző

U13

Különböző okok miatt csak 7 játékossal tudtunk részt venni a tornán (5 mezőnyjátékos + 2 kapus), ami azt jelentette, hogy egy cserével játszották végig a fiúk az 5*18 percet. Mindegyik mérkőzésen maximálisan megtették a tőlük telhetőt. Többször is csak kis figyelmetlenségek miatt maradt el a győzelem. A 6. helyen végzett a csapat.

Résztvevő csapatok: 2000 Celldömölk UFC, Pápa, Zalaszentgrót, Kőszeg, Sümeg, Kék Sünik
Résztvevő játékosok: Nyári Máté, Tóth László, Gombos Milán, Nagy Marcell, Benedek Márk, Antal-Horák Ferenc, Bolla Alex
Eredmények:
1. Pápa – Kőszeg 1:3 (gsz.: Antal-Horák Ferenc)
2. Celldömölk – Pápa 3:0
3. Pápa – Kék Sünik 1:2 (gsz.: Antal-Horák Ferenc)
4. Pápa – Sümeg 1:2 (gsz.: Benedek Márk)
5. Zalaszentgrót – Pápa 1:0

Orovecz András edző

20160130_175425