shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U18 leány – Nem sikerült itthon tartani a pontokat

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk: ITT

 

Idei utolsó tétmeccsén Kaposvárt fogadta a Pápai Egyesített Labdarúgó Club U18-as lánycsapata. Pődör Ákos együttese öt győzelemmel és négy vereséggel várta a nyolc meccsen hét győzelmet arató Somogy megyeiek elleni két félidőt. Kevés helyzetet láthattak a kilátogatók az első félidőben, igaz azokat a mieink alakították ki, de gól nem esett. Sokáig úgy tűnt, megosztoznak a pontokon a csapatok, aztán a 63. percben egy hazai megingást kihasználva előnybe kerültek a vendégek, sőt a 78. percben büntetőből megduplázta előnyét a Kaposvár. A pápaiaknak sajnos nem sikerült egyenlíteni, így a PELC a 11 csapatos bajnokság ötödik helyéről várja a tavaszi folytatást.

PELC U18 – Kaposvár 0-2 (0-0) Gsz.: Marosi, Terestyényi

Pődör Ákos: A mérkőzés nagy részében jól játszottunk a második helyen álló Kaposvár ellen, sőt volt olyan periódus is, amikor egyértelműen a mi akaratunk érvényesült. Kis szerencsével az első félidőben többször is megszerezhettük volna a vezetést, sajnos ez nem sikerült. A második játékrészben a széllel támogatott Kaposvár átvette a játék irányítását, majd egy szerencsétlen góllal hátrányba kerültünk, és onnan már nem volt visszaút.

Pődör Ákos hozzátette, a vereségtől eltekintve nem szomorúak, hiszen ha tavasszal a szoros mérkőzések az ő javukra fognak billenni, akkor még sikeresebbek lehetnek.