shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Rólunk írták – Igor Nicsenko bemutatkozott

Forrás: www.papa-ma.hu
Haraszti Gábor

 

Július 18-án hivatalosan is megkezdődött a 2016/2017. évi bajnoki felkészülés a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál. A versenykorcsoportok elkezdték a munkát, sőt ahogy arról korábban beszámoltunk, több játékos a Perutz FC-vel már korábban elkezdte az alapozást. Több változás is történt az elmúlt pontvadászathoz képest, U18-as csapatot például nem indít a klub, ugyanakkor a Nyárád SE-vel együttműködve három női csapat is nekivág a szezonnak. Az edzői gárdában is történt változás, Lantai Balázs az NB III-as veszprémi kispad, míg Jevgenyij Baranov munkahelyi elfoglaltság miatt nem kapott csapatot, van viszont egy új tréner, aki a magyar élvonal egyik legsikeresebb külföldi játékosának mondhatja magát. Ő nem más, mint Igor Nicsenko, aki 255 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 97 gólt szerzett. A Ferencvárossal és a Dunaferrel is magyar bajnoki címet szerzett egykori csatár a 2015/2016-os idényben az NB III-as Jászberényi FC edzője volt, az előttünk álló szezonban pedig a PELC U17-es együttesét dirigálja majd.

– Áprilisban ért véget a munkám Jászberényben, néhány hete pedig megkeresett Lengyel Ferenc, aminek nagyon örültem. Érdekesség, hogy aktív pályafutásom utolsó meccsét 2004-ben épp itt Pápán játszottam, és 12 évvel később már edzőként van szerencsém ide visszatérni. Motivált vagyok, úgy gondolom, a körülmények kifogástalanok, igaz, a magyar utánpótlásban eddig még nem dolgoztam, de mindent megteszek azért, hogy sikeresek legyünk. Egy agresszív, sokat passzoló, fegyelmezett és nem utolsó sorban eredményes csapat kialakítására törekszem – mondta el a korábbi zöld-fehér kedvenc.

Az előttünk álló menetelésről Lengyel Ferenc szakmai igazgatót is kérdeztük, a vele készült beszélgetést hamarosan olvashatják honlapunkon.

IN.JPG