PELC-es debütálás a nagycsapatban

Bemutatkozott a felnőttek közt U19-es csapatunk tagja, Molnár Lajos Dániel. A Pápai Perutz legutóbbi hazai meccsén, a Csepel ellen a II. félidő hosszabbításában Szabó Zsolt helyére állt be fiatal játékosunk.

Amit a debütánsról tudni kell:

Név: Molnár Lajos Dániel
Becenév: Monyó
Születési év: 1999. 09. 22.
Egyesületei:
2007/2009 – PELC
2010/2011 – GYŐRI ETO FC U-12
2011/2012 – GYŐRI ETO FC, PELC
2012/2015 – PELC
2015/2016 – VIDEOTON FC
2016/2017 – GYIRMÓT SE GYŐR U-18
2018 –           PELC, PÁPAI PERUTZ FC
Poszt: középpályás
Iskola: Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola

A szakmai vezető, Lengyel Ferenc meglátása a debütálásról:
“Monyó” az egyik legmotiváltabb játékosa a versenykorosztályoknak, mindent feltett arra, hogy labdarúgó legyen. Csakúgy mint szülei, akik céljában maximálisan támogatják. Mindenképp megérdemelte az NB III-ban történő bemutatkozást, és meggyőződésem, hogy a folytatás elsősorban rajta múlik!
Mint az utánpótlás szakmai igazgatója külön örülök annak, hogy a Perutz vezetése és szakmai stábja figyeli és lehetőség szerint támogatja játékosaink fejlődését. Köszönet érte Nekik is!
Bízom abban, hogy ez a mostani alkalom ösztönözni fogja a többi játékosunkat arra, hogy “Monyó” nyomdokaiba lépjenek és, hogy már ebben a bajnokságban újabb bemutatkozókat ünnepelhetünk!

Hajrá PELC, hajrá PERUTZ!