shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Pályázz, jelentkezz!

Tisztelt Hölgyem/Uram! Kedves fiatalok!

A napjainkban bekövetkezett nagy mértékű változás megnehezíti a sportoló gyerekek felkészülését majd a későbbi eredményességét is. Az edzések, versenyek elmaradása és a visszatérés a régi kerékvágásba is kihívás (lesz) a gyerekek számára. Szükség van mind a pszichés egyensúly mind pedig a belső motiváció fenntartására. Mi a Kamasztér Alapítványnál azon dolgozunk, hogy megkönnyítsük a sportoló gyerekeknek a változások kezelését, a saját problémák feldolgozását és az eredményesség fenntartását ebben a nehéz időszakban.

„Fejben dől el” című mentális fejlesztő programunkat azoknak az utánpótlás korú gyerekeknek dolgoztuk ki, akik nagyobb önbizalomra, kevesebb stresszre vágynak, szeretnének még jobb eredményeket elérni sportjukban és készek tenni is ezért.

A program célja a céltudatosság, önbizalom és sikerorientáció erősítése, a mentális felkészülési rutin és a pozitív belső beszéd kialakítása, a figyelem-koncentráció fejlesztése. A foglalkozások relaxációs és szimbólumterápiás módszereket, strukturális gyakorlatokat és személyiségfejlesztő játékokat tartalmaznak. A programot Balog Edina Anna tehetségfejlesztő szakember, sport-coach tartja, a Kamasztér Alapítvány önkéntesei pedig mentorként működnek közre. A program 10 alkalomból áll, a foglalkozások a Zoom meetingen keresztül valósulnak meg a jelentkező gyerekekkel egyeztetett időben. A programra 10 éven felüli gyerekek jelentkezését várjuk. Részvételi díj 800 Ft/fő/alkalom. Szívesen fogadjuk csapatok jelentkezését is.

A projekt keretében 10 fő tehetséges sportolónak TÉRÍTÉSMENTES részvételt kínálunk az alábbi feltételekkel:

  • 11-14 éves (6.7.8.osztály) aktív sportoló, versenyző.

  • vállalja, hogy a program 90%-án azaz legalább 9 alkalommal részt vesz.

  • vállalja, hogy a program során készült fotókon, videókon szerepel.

  • A pályázatokat érkezési sorrendben bíráljuk. Jelentkezési határidő 2020. május 21.

A jelentkezés módja: e-mailben a tehetsegpont@kamaszter.hu címre az alábbi kérdésekre adott választ kell elküldeni:

  • Mi motivál abban, hogy részt vegyél a programban?

  • Három dolog, amit szerinted fontos tudnunk rólad.

  • Mit szeretsz a sportodban? Mi a legjobb benne?

További információt a +36 30 9122-534 számon kérhető.

Üdvözlettel,

Kamasztér Önkéntes Csapata