shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Ezüstéremmel indult a teremszezon

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk és további képek: ITT

 

A 2010. január 1-je után születettek számára rendezett tornával megkezdődött a Pápai Egyesített Labdarúgó Club által rendezett téli teremszezon. A Hirtenberger PELC Kupán kilenc U7-es csapat három hármas csoportban körmérkőzésekkel döntötte el a csoportrangsort, ahonnan az első helyezettek a ’’D’’, a másodikak az ’’E’’, míg a csoportharmadikak az ’’F’’ csoportba kerültek, ahol a végső sorrend eldöntéséért szintén körmérkőzéseket játszottak. A házigazdák három együttessel vágtak neki a tornának, a PELC I. és a PELC III. két vereséggel a 7-9., míg a PELC II. csoportgyőztesként az 1-3. helyezésért lépett a helyosztókon ismét pályára. A legjobb három között Horváth Tamás tanítványai 6-0-ra múlták felül Mosonmagyaróvárt, akiket Veszprém is két vállra fektetett. A Pápa – Veszprém csatában a vendégek 3-0-ra is vezettek, de a pápai fiatalok nem adták fel, 3-2-re felzárkóztak, sőt az egyenlítés is közel volt, sajnos egyik góljukat nem adta meg a játékvezető, így maradt a 3-2-es végeredmény a Veszprém javára, ezzel a PELC mérlege egy második, egy hetedik és egy kilencedik hely lett.

– Azt gondolom, elégedett lehetek, hiszen játékosaim közül senki sem maradt sikerélmény nélkül, és azokból a dolgokból, amiket edzéseken gyakoroltunk, sokat viszontláttam a pályán – értékelt az eredményhirdetés után Horváth Tamás. Persze még az út elején járunk, sokaknak ez volt az első tornája, emiatt némileg meg is voltak illetődve, de egy rossz szavam sem lehet rájuk. A PELC II-vel az egész torna során mindössze egy vereséget szenvedtünk, a későbbi győztes veszprémiektől, akik a látottak alapján megérdemelten végeztek az első helyen, igaz nem sokon múlott, hogy nem mi értünk oda a dobogó legmagasabb fokára.

A legjobb játékosnak Pődör Kristófot (PELC II.) választották, a gólkirály 10 góllal Finta Bulcsú (Veszprém) lett, a legjobb hazai labdarúgónak Micskó Bencét (PELC I.) látták.

A torna végeredménye:

  1. Veszprém

  2. PELC II.

  3. MTE 1904

  4. Győri ETO

  5. Gyirmót

  6. Üstökös FC

  7. PELC I.

  8. Ajka

  9. PELC III.

 

u7k