Erdősi Milán is átvette az elismerést

Március 10-én díjaztuk az idei év első két hónapjának legjobb játékosait. Januárra és februárra egyaránt két játékost nevezett meg egyesületünk szakmai stábja, januárban Ihász Bendegúz (U7, edző: Horváth Tamás) és Hernádi Benjamin, (U9, edző: Kun-Szabó Attila), februárban Tóth Gergő, (U10, edző: Kun-Szabó Attila) és Erdősi Milán (U13, edző: Horváth Imre). nyerte el a Hónap játékosa címet.
Erdősi Milán a díjátadáson nem volt jelen, aznap délután ugyanis Zalaegerszegen játszott korosztályos bajnoki mérkőzést. Ő március 24-én, a Pápai Perutz FC – Csepel FC NB III-as bajnoki mérkőzés szünetében vette át jó teljesítménye jutalmát.
A Hónap játékosa címmel együtjáró kupát dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke adta át Milánnak.
Az U13-s csapatunk játékosának edzője, Horváth Imre is gratulált.
Milánról érdemes tudni, hogy ügyessége révén 11 esztendősen játszik felsőbb korosztályos csapatban. A Hónap játékosa címre pedig a téli teremtornákon mutatott kiemelkedő játéka, az elnyert legjobb játékos és gólkirályi címek alapján javasolta edzője.
Erdősi Milánnak – csakúgy mint többi jutalmazott játékostársának – jár a Cafe mug meghívása (Belváros, Rákóczi Ferenc utca).