November 2-án, csütörtök délelőtt kedves eseménynek adott helyet stadionunk. Dunaújvárosi vendégeket fogadott az U12-es csapatunk egy edzőmérkőzés és egy kellemes ebéd (pizza) erejéig.
Ennek a látogatásnak egy korábbi szakmai út volt az előzménye Dunaújvárosban, amikor is egyesületünk négy edzője vendégeskedett az „Egy darab gyepért alapítvány” meghívásának eleget téve, melyről akkor ugyancsak beszámoltunk honlapunkon (ITT).
A mérkőzésről röviden talán annyit érdemes tudni, hogy nagy örömünkre korosztályos csapatunk Horváth Imre edzőkolléga vezetésével legyőzte a játékügyes és motivált ellenfelét, amely tény azért is örömteli, mert a dunaújvárosi gárda most tért haza egy sikeres olaszországi túrájáról, melyen eredményesen szerepelt.
A mérkőzés után még rövid szakmai beszélgetés és az időközben megérkezett pizzák elfogyasztása következett, amely program keretén belül meghívták csapatunkat a nyár elején Dunaújvárosban megrendezésre kerülő nemzetközi tornájukra.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy oldalunk felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom