shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Bozsik-fesztivált rendezett a PELC

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club ebben a félévben a negyedik, egyben utolsó Bozsik-fesztiválját rendezte az U7-es és U9-es korosztályoknak. A mostani alkalmon közel 120 labdarúgó-palánta rúgta a bőrt a Perutz stadionban.

A házigazdák mellett Kéttornyúlak, Szerecseny, Csót, Pápateszér, Ugod, Takácsi, Balatonfüred, Nemesszalók, Nemesgörzsöny és Magyarpolány csapatai vettek részt a programon.

– Ezeknek a rendezvényeknek az a célja, hogy minden gyermek lehetőséget kapjon a sportolásra, minél szélesebb körben népszerűsítsük a labdarúgást, illetve szeretnénk Pápa vonzáskörzetéből a legtehetségesebb gyerekeket már fiatal korban a PELC korosztályos csapatai felé irányítani annak érdekében, hogy minél előbb elkezdjenek ismerkedni a nálunk folyó edzésmunkával – mondta Radó Tamás, a PELC operatív vezetője. – A feladatok között nyolc pályán mérkőzésjátékok, négy a négy, három a három elleni játékok, ügyességi feladatok szerepeltek. Minden fesztivál végén jutalmat kapnak a résztvevők, illetve az edzők javaslatai alapján minden csapat legjobbja oklevéllel és egy tábla csokival gazdagodik. Nem pihenünk sokáig, ugyanis a tervek szerint december közepén már téli teremtornát rendezünk a körzeti Bozsik egyesületek számára, külön fiú és külön lány vonalon – tájékoztatott a sportvezető.

forrás: Pápai médiacentrum