shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U7-U8 apuka – gyerkőc foci

Az év utolsó edzésén úgy gondoltam, jó lenne egy remek hangulatú családi rendezvénnyel zárni az évet. Egész évben a szülőknek nagy teherrel jár különösen a kisebb gyermekeket edzésre hozni a mai rohanó világban. Mivel jelen vannak az edzéseken, sokszor úgy gondolják, hogy ők jobban csinálnák, mint a gyermekek (és ez fordítva is elmondható), ezért merült fel bennem,hogy esetleg ezen az eseményen mindenki megmutathatná a tudását…Mind a két korosztályban szerencsésen 4 csapat gyűlt össze, amelyekben vegyesen szerepeltek a gyerekek és apukák. Azért, hogy ne legyen reklamálás, sorsoltuk a csapatokat. Voltak különböző szabályok is: ha gyermek szerzett gólt, akkor az kettőt ér,ha apuka, akkor egyet. Mindenki játszott mindenkivel 1X10 perces meccseken. A mérkőzésekről elmondható, hogy nagyon jó hangulatban zajlottak, de emellett persze minden gyermek és lelkes apuka is szeretett volna győzelemmel lejönni a pályáról. Volt olyan csapat, ahol apuka és gyermeke egy csapatban szerepelt, de előfordult, hogy a hozzátartozók ellenfélként játszottak. Jó volt látni, hogy minden résztvevőnek örömet jelentett a szereplési lehetőség. A minitorna végén eredményt hirdettem, persze itt mindenki győzött azzal, hogy részt vett az eseményen és jó kedvvel tért haza. Az anyukák lelkesen szurkoltak a pálya mellett és fényképeket készítettek, de jövőre őket is szeretnénk a pályára hívni. Remélem, mihamarabb megrendezhetjük ezt a családi programot az anyukákkal is kibővülve!

Horváth Tamás

U7 – U8 Edző

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További képek: ITT