U12, U13 – Látható a fejlődés

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk és további képek: ITT

 

Az U12-es és U13-as utánpótlás labdarúgó bajnokságban a pápai fiatalok a Lurkó FC ellen búcsúztak a hazai pályától. Horváth Imre fiatalabbik csapata a 12 csapatos bajnokság 7. helyén állt három győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel. A szombathelyi illetőségű Lurkó FC ellen a vendéglátók természetesen a szép őszi búcsúban reménykedtek. Az első félidőben két gólt láthattak a kilátogatók, a hatodik percben Farkas Levente a hazaiaknak szerezte meg a vezetést, majd a 21. percben Őri Bálint egyenlített. A második játékrészben nem változott az eredmény, így 1-1-es döntetlennel ért véget a mérkőzés. A 2005-ös születésűekre nehezebb két félidő várt, hiszen a dobogóra is esélyes Lurkó FC-vel találkoztak, a mieink a kezdő sípszó előtt a nyolcadik helyen álltak. A PELC az első félidőben kétgólos hátrányba került, és a folytatásban sem sikerült betalálni, ellenben a Lurkó további négy találatot jegyzett, így 6-0 arányban elvitte a bajnoki pontokat Pápáról. A PELC edzőjét, Horváth Imrét a két csapat őszi szezonjáról is kérdeztük.

– Reális eredményt ért el az U12, mindkét csapat jól védekezett, bár a visszatámadások az ellenfélnél jobban ültek. Bátrabban kellene a párharcainkat vívni, és akkor még több keresnivalónk lehetne. Ami a szezont illeti, hullámzó volt a teljesítményünk, az ETO és a Gyirmót elleni meccs miatt van hiányérzetem, ezen kívül mindenkivel szoros meccset játszottunk, az Illés ellen kimondottan tetszett a mutatott játék, úgy gondolom, gyerekek jó úton haladnak, hogy felkészüljenek a nagypályás pontvadászatra. További pozitívum, hogy bő a keret, két teljes sort tudok játszatni. Az U13-as csapat az U12-nél hullámzóbb teljesítményt nyújtott, bár a csapatjáték, a szervezettség egyre jobb. Az együttesből két-három játékos is eligazolt, nagy feladat elé állít minket, hogy minden játékosoknak megtaláljuk a megfelelő posztját, az ősz a puhatolózás, az ellenfelek feltérképezéséről szólt. A ETO, a ZTE, és a Sopron is kiemelkedik a mezőnyből, de összességében azt tudom mondani, hogy csapatjátékban sokat fejlődtek a srácok, tavasszal igyekszünk a védekezésre nagyobb hangsúlyt fektetni.

A szezon Csornán zárul.