Jó formában, a Gyirmót elleni idegenbeli rangadó megnyerése után győzelmi esélyekkel várta az U19-es lány labdarúgó bajnokság hétközi játéknapját a Pápai Egyesített Labdarúgó Club csapata. Pődör Ákos tanítványainak idei teljesítményére nem lehet panasz, tavasszal hat győzelem, egy döntetlen volt a mérlegük. A Puskás ellen az első félidő derekára Varga Kata duplájával kétgólos előnybe került a PELC, melyet sikerült a szünetig megőrizni. A folytatásban is a hazaiak domináltak, sikerült ráerőltetni játékukat az ellenfélre, így folyamatosan veszélyben volt a felcsúti kapu. Nemcsak a kezdő játékosok, de a csereként pályára lépők is sokat tettek hozzá a végül magabiztos, nyolcgólos győzelemhez.
Pődör Ákos: Végig fegyelmezetten, a megbeszélteknek megfelelően játszottak a lányok, az első félidőben a kialakított helyzetekből csak kettőt sikerült értékesíteni, a második játékrész elején viszont két gyors góllal eldőlt a három pont sorsa. A győzelem mellett külön öröm számomra, hogy Sári Leila, aki első meccsét játszotta ebben a csapatban a padról beszállva két gólt lőtt, Csébi Luca pedig második találkozóján szintén feliratkozott a gólszerzők közé.
A bajnokság következő fordulójában a Balatonfüreddel találkozik a PELC.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy oldalunk felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom