shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Sportfelszereléseket kapott a női szakág

Mintegy 2,5 millió forint értékben új sportfelszereléseket kaptak a Pápai Egyesített Labdarúgó Club lány és női csapatainak játékosai. Az átadáson több mint 30-an jelentek meg.

A versenykorcsoportok (NB II, U19, U16, U14) labdarúgói a Perutz stadionban Grőber Attila elnöktől és edzőiktől vehették át a sporttáskákat, melyekben mindent megtalálhattak, melyekre az edzések, az utazás és a mérkőzésekre való készülés során szükségük lehet. Grőber Attila elismerően szólt a klubnál folyó munkáról és a lányok hozzáállásáról, mint mondta, nem véletlen, hogy a PELC már ötödik alkalommal nyerte el a kiemelt női képzési központ titulust.

– A lányok megérdemlik, hogy ily módon is kifejezzük feléjük, hogy fontosak számunkra – mondta a PELC elnöke. – Legutóbb két éve kaptak felszerelést, a mostani beruházás anyagi hátterének nagy részét a társasági adó biztosította. Úgy gondolom, többek között az eredmények is igazolják, hogy milyen komoly szakmai munka folyik lány vonalon (is), a régióban a pontvadászat félbeszakadásakor az U14-esek első helyen álltak, az U16 a negyedik, az U19 második volt, míg a női másodosztályban a hatodik pozíciót foglalták el a hölgyek. Pődör Ákos, Tóth Ferenc, Markos László és Egyed Ákos is remek munkát végez, szinte a nulláról az évek során olyan szakmai munkát és eredményeket tettek le az asztalra, melyekre büszkék lehetnek. Ehhez a klub minden segítséget eddig is és ezután is megad számukra.

Grőber Attila hozzátette, a 2020/2021-es bajnoki évadban az összes fiú csapat is új sportfelszerelést kap.

forrás: papa-ma.hu