shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Rólunk írták – Lengyel Ferenc idényértékelője

Forrás: www.papa-ma.hu
Haraszti Gábor

Szép győzelmek, kiütéses vereségek, hullámhegyek és hullámvölgyek – röviden így lehetne jellemezni a Pápai Egyesített Labdarúgó Club versenykorosztályainak 2015/2016-os idényét. A vezetőség elvárása a szezon előtt minden csapat számára az első tízbe kerülés volt, ezt – főleg a nagyobb korosztályoknál – nem sikerült megvalósítani. A fiúknál legjobban Lantai Balázs U17-es együttese szerepelt, a fiatalok ötödikek lettek, az U14-nek idén a hatodik hely jutott, de a Pődör Ákos-Tóth Ferenc irányította lányok is büszkék lehetnek idei teljesítményükre, nagypályán harmadikak, a keresztpályás pontvadászatban negyedikek lettek. Ahogy az ősszel és tavasszal is látható volt, az U19 és az U18 létszámproblémák miatt nem tudott meghatározó szerepet betölteni, mindkét együttes a sereghajtók között zárt. Némiképp csalódás az U16 utolsó előtti, valamint az U15 tizedik helye. Az idei menetelés tapasztalatairól és az őszi tervekről Lengyel Ferenc szakmai igazgatóval beszélgettünk.
– Több szempontból is egy nagyon nehéz szezonon vagyunk túl. Egy évvel ezelőtt a Lombard megszűnése után nagy volt a bizonytalanság, nem tudtuk, hogy milyen szinten folytatódik a pápai felnőtt labdarúgás, és az utánpótlás csapatokat ez milyen mértékben érinti. Összességében azt tudom mondani, hogy az alsóbb korosztályoknál egy átlagos évet produkáltunk, a téli tornákon és a Bozsik-programban voltak sikeres, és kevésbé sikeres csapataink. Úgy gondolom, ez az év is megmutatta, hol és miben kell fejlődnünk és előre lépnünk. A felső korcsoportok is vegyes képet mutatnak, az U14 és az U17 nagyszerűen szerepelt, a legidősebbek gyengébben. Nem rejtettük véka alá, hogy voltak kiállási gondjaink, nyáron több játékos is itt hagyott minket, köszönet azoknak a gyerekeknek és szülőknek, akikre a bajok közepette is számíthattunk.
A szakmai igazgató felhívta a figyelmet, hogy a következő idényben U18-as csapatot nem indítanak, amitől remélhetőleg megoldódnak a létszámgondok. Mivel a Perutz FC a 2016/2017-es idényben is a megyei bajnokságban indul, ezért számukra két utánpótlás csapatot kell biztosítaniuk, ez nagy valószínűség szerint az U19 és az U16 lesz. Lengyel Ferenc azt mondta, ősszel is sok feladat vár rájuk, többek között azért, mert Pápa kiemelt lány utánpótlás-képzési központ lesz, emellett szeretnének minőségben is előre lépni, az infrastrukturális körülményeken tovább javítani. A sportvezető végezetül köszönetet mondott a PELC labdarúgóinak, a támogatóknak, a klubot segítő dolgozóknak, valamint a vezetőség többi tagjainak egész éves munkájukért.