shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Perutz FC: Rozmán László távozott, Lengyel Ferenc az új vezetőedző

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Perutz FC vasárnapi vereségét követően Rozmán László a sorozatos sikertelenség miatt benyújtotta lemondását. A csapat vezetősége a 2-1-es fiaskót követő napon ült le tárgyalni a folytatásról, melynek eredményeképpen elfogadta a tréner lemondását. Rozmán László 2018 nyarán érkezett a pápai együtteshez, vezetésével a gárda 22 forduló alatt hat győzelmet, tíz döntetlent és hat vereséget számlált, legutóbbi hét mérkőzésén viszont nem tudott nyerni. Rozmán László mellett Haraszti Gergely pályaedző is távozott. A kontraktus megszűnését követően rögtön tárgyalásokba kezdtek a potenciális edzőjelöltekkel, az új tréner kilétéről pedig kedden született döntés.

A Perutz vezetői úgymond házon belül oldották meg az edzőkérdést, hiszen a csapat irányítását a Pápai Egyesített Labdarúgó Club szakmai igazgatója, Lengyel Ferenc vette át, segítője Igor Nicsenko lett. Az új stábot a tréning előtt Bocskay László elnök mutatta be a labdarúgóknak.

– Köszönöm a Perutz FC elnökségének, hogy gondoltak rám, örömmel vállaltam a felkérést és hálás vagyok a PELC vezetőinek, hogy lehetővé tették, hogy elvállaljam a feladatot – mondta az 1999/2000-es idényben a Dunaújvárossal bajnoki címet nyerő Lengyel Ferenc, aki a 2014/2015-ös szezonban a Lombard Pápát irányította az NB I-ben. – A játékosok többségét ismerem, a hazai meccsek nagy részét láttam, amiket nem, azokat felvételről nézem vissza, hogy minél teljesebb képet kaphassak a csapatról. Játékosként voltam hasonló helyzetben, mint most a fiúk, úgy gondolom, elsősorban mentálisan kell helyre rázni a keretet, ami nem ígérkezik könnyű feladatnak. Az elsődleges cél a bennmaradás, hiszen a kieső pozíciótól mindössze hét pontra vagyunk, mindent meg fogunk tenni, hogy elinduljunk felfelé.

A Perutz FC hétvégén ismét hazai pályán játszik, április 14-én vasárnap 16 órai kezdéssel Nagykanizsa csapata látogat a Várkert útra.

 

Forrás: papa-ma.hu