shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

A Pápai Perutz FC játékosait kísérték be legfiatalabbjaink

Pápai Egyesített Labdarúgó Club U7 és U8 -as korcsoportjainak játékosai kísérték be a Pápai Perutz FC játékosait az Érdi VSE elleni hazai mérkőzésen.

Három gólt és három kiállítást hozott az éllovas Érd pápai vendégjátéka, melyen a leggyengébb teljesítményt a játékvezetői hármas nyújtotta.

Az idei év első tétmeccsén mindjárt rangadóra készült a negyedik helyen álló Perutz FC, mely a tabellát vezető Érdet látta vendégül. Hazai oldalon Hanzl Máté eltiltása okozhatott fejfájást Lengyel Ferenc vezetőedzőnek, mely a kisebb sérüléssel bajlódó Zsirai Martinra végül számíthatott a keret összeállításakor.

A vendégek alakították ki a találkozó első helyzetét, Kollega bal oldali beadását tolta ki Szigeti kapus. A 4. percben első lehetőségét gólra váltotta a Perutz, Nagy Tamás bedobása került át a hosszúra, ahol Szabó Zsolt öt méterről félfordulatból a léc alá bombázott 1-0. A megszerzett előny nem tartott sokáig, hiszen négy perccel később egyenlített az Érd: egy jobb oldali beadást követően a hazaiak nem tudtak felszabadítani, a lecsorgó labda Németh elé került, aki a tizenhatosról óriási gólt ragasztott a kapu felső részébe 1-1. Nem sokkal később a vezetéshez is közel álltak a zöld mezesek, ám Kollega ziccerét Szigeti nagy reflexmozdulattal védeni tudta. Fél óra elteltével ismét a hazaiak felé billenhetett volna a mérleg nyelve, ám Irmes szabadrúgására leért Kertész kapus. A 38. percben 10 emberre fogyatkozott a Pápa, a félpályánál Iványit talpalásért kiállította Horváth Patrik játékvezető, aki a későbbiekben még főszereplő lesz… Az érdi játékos szerencsére tudta folytatni a játékot, még ápolni sem kellett…

A második felvonásban előbb Gera lövése ment a bal kapufa mellé, majd Baldauf átlövését tolta szögletre a vendég portás. A 70. percben ismét közel állt a vezetés megszerzéséhez a Perutz, Kalász szögletét Nagy Tamás csúsztatta a felső kapufára. A hajrá elég feszült pillanatokat hozott, melyben a főszerepet Horváth játékvezető és első számú asszisztense Kulman Tamás játszotta. A 89. percben Nagy Tamást rántották le a nyakánál fogva, ám az Érd jöhetett bedobással. Amikor ezt a pápai védő szóvá tette, megkapta második sárga lapját és mehetett zuhanyozni. A csattanó a hosszabbításra maradt, egy bal oldali beadást a csereként pályára lépő Csiszár bólintotta a kapuba, Szigeti még bele tudott kapni, ám nem védhette a közeli fejest 1-2. A hazaiak végül nyolc emberrel fejezték be a meccset, a gól után szövegelésért ugyanis Baldaufot is kiállította a játékvezető. Ám még így is lehetett volna esély a pápai pontszerzésre, ám amikor egy hazai támadásnál Pál kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a sípmester(?) továbbot intett, így maradt az 1-2-es végeredmény.

Perutz FC – Érdi VSE 1-2 (1-1) Gsz.: Szabó Zs. ill. Németh, Csiszár

Lengyel Ferenc: A csapat megmutatta, hogy a felkészülés alatt mit gyakorolt. 10 emberrel is abszolút partiban voltunk a listavezetővel, sőt több helyzetet dolgoztuk ki. Gratulálok a csapatomnak. Nem tudok elmenni szó nélkül a játékvezetői felfogás mellett, egész egyszerűen felháborító, ami ma itt Pápán történt. Valószínű, hogy a játékosaim is hibáztak, de a hosszabbításban szándékosan be nem fújt tizenegyes és a játékvezető egész meccsen tapasztalt részrehajló viselkedése teljesen érthetetlen.

Perutz FC: Szigeti – Nagy T., Császár, Dóczi, Böröczky – Iványi, Baldauf, Kalász, Zsirai (Szilágyi, 56.) – Irmes (Farkas B., 81.), Szabó Zs. (Márton 92.), vezetőedző: Lengyel Ferenc.

Érdi VSE: Kertész F. – Májer, Bozsoki, Gál Sz., Németh G. V. – Koós, Durso (Melczer, 46.), Gera D. – Kollega (Csiszár, 90.), Mojzer (Kalmár, 73.), Pál Sz., vezetőedző: Limperger Zsolt.

A pápai csapat március 14-én Sárvárra utazik.

Forrás: Papa-ma.hu