Király Botond: Újabb három év Angyalföldön

A Vasas három évvel meghosszabbította Király Botond nyáron lejáró szerződését – írja a klub hivatalos honlapja.

Domonyai László, az NB II 7. helyén álló Vasas klubigazgatója szerint a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál nevelkedett Király Botond sok örömet szerezhet majd a Vasas szurkolóinak.

– Király Botond hároméves szerződéshosszabbításával már a jövő Vasasát is építjük. Botond a futballnak azt a részét is tudja, amit nem lehet tanítani. Ha továbbra is olyan keményen dolgozik, mint az elmúlt időszakban, akkor sok örömet fog szerezni a Vasas-szurkolóknak – olvasható a vasasfc.hu-n.

Király ősszel a bajnokságban a Monor és a Budafok ellen is kezdő volt, a Magyar Kupában háromszor jutott szóhoz, a kupasorozatban a Debrecen ellen be is talált. A szerződéshosszabbítás után a 24 éves játékos a következőket mondta:

– Nagyon örülök, hogy a Vasasnál hosszútávon számolnak velem. Maximálisan érzem a vezetőedző bizalmát, Szanyó Károly pozitívan áll hozzám, ami jót tesz az önbizalmamnak. Számomra nem volt kérdés, hogy maradok, hiszen nagyon jól érzem magam a klubnál és az a jövőkép is szimpatikus, amit vázoltak a vezetők. A fiatalokra építik a csapatot, ráadásul támadófocit játszunk, ami motiváló számomra. Teljesítményemmel szeretnék hozzájárulni a csapat minél jobb eredményeihez, bízom benne, hogy rövid időn belül újra NB I-es lesz a Vasas.

Cikk forrása: papa-ma.hu
Kép forrása: www.vasasfc.hu