shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Győzelmet érdemelt volna női NB II-es csapatunk

A helyzetek és a meccs összképe alapján nem érdemelt vereséget a Pápai Egyesített Labdarúgó Club NB II-es női csapata, melyet végül a helyzeteivel jobban sáfárkodó Szentlőrinc 2-1 arányban legyőzött. Az idei év első tétmeccsén a pápaiak Sopronban 1-0-s sikert arattak, a PELC pedig arra készült, hogy hazai pályán is három ponttal hagyja el a pályát. A 12. percben a Baranya megyeiek szerezték meg a vezetést, majd az első fél óra végén Gyarmati Renáta egyenlített.

A második felvonásban szinte egykapuzott a hazai együttes, nagy mezőnyfölényben játszott, ennek ellenére egy szabadrúgás után Somogyi ismét előnyhöz juttatta csapatát. 1-2 után legalább három ziccere volt a PELC-nek, sajnos egyiket sem sikerült értékesíteni, így jobb helyzetkihasználásnak köszönhetően a Szentlőrinc győztesen vonulhatott az öltözőbe.

PELC – Szentlőrinc SE 1-2 (1-1) Gsz.: Gyarmati ill. Laszlóczki, Somogyi

Tóth Ferenc: Sajnos ismét egy olyan meccsen vagyunk túl, ahol nekünk kellett volna örülni a lefújás után. Szinte felborult a pálya, több ziccerünk is volt, de nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel. Végig szépen játszottunk, ám két megingásunkat kihasználta az ellenfél.

forrás: papaesvideke.hu