shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Gratulálunk Boti!

Forrás: www.papa-ma.hu
Haraszti Gábor

Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy a Pápai Egyesített Labdarúgó Clubnál nevelkedett labdarúgók közül többen is egészen az NB I-ig jutottak. Ilyen volt Radó András, Dombó Dávid, Novák Csanád vagy épp Király Botond. Utóbbi 2013 tavaszán debütált az első osztályban, a Lombard bedőlése után az NB III-as Rákosmente KSK-hoz igazolt, ahol 30 meccsen 23 gólt lőtt. A 183 cm magas, 74 kilós játékos teljesítménye felkeltette az élvonalbeli Vasas érdeklődését is, a tárgyalások pedig eredményre vezettek, így a PELC nevelés egy patinás klub színeiben ismét a legmagasabb osztályban bizonyíthat. Király Botond a Vasas hivatalos honlapjának úgy nyilatkozott, nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy egy olyan csapathoz kerülhetett, ahol az elmúlt évtizedekben labdarúgó legendák sora játszott.

– Gyorsan történt minden. Menedzsereim a múlt hét közepén szóltak, hogy lenne lehetőség tesztelésre a Vasasnál. Egy pillanatig sem haboztam és rögtön jöttem. Szerettem volna megmutatni magam. Az elmúlt évet a Rákosmente csapatánál, az NB III-ban töltöttem, ahol csaknem 25 gólt sikerült lőnöm. Azt megelőzően az NB I-es Pápa csapatában játszottam több mint 2 évet. Azért is nagyon örültem ennek a lehetőségnek, mert úgy gondoltam, az NB III után a másodosztály jelenthet majd egy újabb lépcsőfokot, mivel a 12 csapatos NB I-ben már nagyjából kialakultak a keretek. Nagyon boldog vagyok, hogy a vezetőség és az edzői stáb úgy döntött, hogy alkalmas lehetek arra, hogy segítsem a csapatot. Szeretnék minél előbb bemutatkozni, és minél többet játszani, hasznos tagja lenni ennek a nagyszerű közösségnek. Sok társamat ismertem az utánpótlás-válogatottakból, amelyeket végigjárhattam. Szeretném, ha a csapat minél sikeresebb lehetne a bajnokságban, és azt is, ha ebből én is kivehetném a részem – nyilatkozta a fiatal támadó.

Vancsa Miklós, a Vasas FC ügyvezető igazgatója elmondta, Botondot egykori pápai csapattársa, Kenesei Krisztián és volt edzője, Tóth Bálint is ajánlotta a klubnak.