shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Egy győzelem, egy vereség a PELC-es lányok mérlege

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U19-es lány és NB II-es női csapata egyaránt hazai pályán vágott neki a 2021/2022-es idénynek, a nyitóforduló a fiatalabbaknak sikerült jobban.

Az U19-es együttes Sopront fogadta, melyet 3-0 arányban sikerült legyőznie, míg az NB II-es alakulat a mezőny újoncával, a Szekszárddal mérte össze erejét. A pápaiaknál sajnos több meghatározó játékos sem tudott Tóth Ferenc edző rendelkezésére állni, ami az eredményen meg is látszott, a szekszárdi akadémisták ugyanis 11-0-s győzelmet arattak.

Sajnos ez a realitás, az ellenfél jobb játékerőt képviselt – mondta az NB II-es találkozó után Tóth Ferenc. – Nem ismertük ugyan az ellenfelünket, de a kupában két kört is mentek, így nagyjából tudtuk, hogy mire számíthatunk. Nem mentségként mondom, de nagyon sok hiányzónk volt, olyanok, akik meghatározói ennek a csapatnak. Az U19 a Sopron elleni győzelem dacára idény eleji formát mutatott, főleg az első félidőben játszottunk jól, de megérdemelt volt a sikerünk.

forrás: Pápa és Vidéke