Cseke Patrik utánpótlás játékosunk életében először lépett pályára a felnőtt NB III-as bajnokságban. A Pápai Perutz FC színeiben a Gárdony – Agárdi Gyógyfürdő (5 – 1) elleni mérkőzésen jutott játéklehetőséghez. Az NB III-as keretnek hatodszorra volt tagja.
– Mesélj, hogy élted meg ezt az élményt?
– Nagy izgalomban voltam a mérkőzés előtt, de az edzésmunka és az edző szakmai iránymutatása és a játékos társaim segítették a terhet levenni a vállamról. Szerintem jó iramban szálltam be a mérkőzésbe. Felvettem a mérkőzés iramát, egyéni hibát nem vétettem szerintem. Szeretném megköszönni Lengyel Ferenc vezetőedzőnek a lehetőséget és a bizalmat. Szeretnék minél többször tagja lenni a keretnek. Öt évesen kezdtem el focizni, én is végigjártam minden korcsoportot. Ahogy Cser Botond is, én is próbálok járni minden edzésre.
Sok sikert kívánunk Patriknak is céljai megvalósításához!
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy oldalunk felhasználói élményének fokozása érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.Elfogadom