shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Boldog születésnapot, Perutz-stadion!

Napra pontosan húsz éve, 2002. szeptember 28-án avatták fel a Perutz-stadiont. Az ünnepélyes eseményen politikusok, egykori labdarúgók is jelen voltak, a létesítményben köszönthettük Orbán Viktort, dr. Kovács Zoltánt, Mészöly Kálmánt és Illovszky Rudolfot is.

Háromszáz millió forintos beruházással, a márciusi alapkőletételt követően fél év alatt készült el a futballstadion, az avatóünnepségen Orbán Viktor miniszterelnök és Mesterházy Attila, az akkori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium politikai államtitkára is részt vett. A létesítményre a stadionrekonstrukciós programból kétszáz millió forintos támogatást kapott a város, százmillió forintot pedig az önkormányzat és a helyi vállalkozók biztosítottak.

Orbán Viktor avatóbeszédében emlékeztetett arra, hogy két évvel korábban, 2000-ben új sportcsarnokot avattak Pápán, és akkor vetették fel a város vezetői egy stadion létesítésének a szükségességét.

 A rendszerváltást megelőző negyven évben nagy és súlyos árnyékot vetett Pápára a megyeszékhely, Veszprém, ideje volt tehát, hogy ez a város is fejlődésnek induljon – idézte az origo.hu a politikust.

Az új létesítményt Mesterházy Attila adta át jelképesen Kontrát Károly fideszes parlamenti képviselőnek, a pápai futballklub tiszteletbeli elnökének. A stadion részben fedett lelátóin ötezer ülőhely készült, a kétszintes klubépületben pedig hét öltözőt alakítottak ki. Az új létesítmény stadionavatóján jelen volt Áder János és Kövér László, Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség akkori elnöke, továbbá több volt válogatott labdarúgó, köztük Mészöly Kálmán, Törőcsik András, Fenyvesi Máté és Illovszky Rudolf.

Az avatást követően a parlamenti válogatott és a pápai öregfiúk csapata mérkőzött meg egymással.

forrás: Pápa és Vidéke