Apa a pályán!

A megszokottól eltért a felállás az Apuka Kupán, ezúttal ugyanis a gyerekek ültek a nézőtéren és az apukák bizonyítottak a küzdőtéren: a tornán az egyesületünkben sportolók apukái, edzői által alkotott csapatok léptek pályára.

A Városi Sportcsarnokban reggel 9 órakor kezdődtek a csoportmérkőzések, amelyek során az A-csoportban az U8 Apukák együttese két győzelemmel biztosította helyét a hármas döntőben, a B-csoportban a Lányos Apukák és az U10 1:1-es döntetlent játszott egymás ellen, a büntetőket a Lányos Apukák végezték el jobban és ez döntött a csoportelsőségről is, a Lányos Apukák az 1-3., az U10 a 4-6. helyért vívhatta tovább a küzdelmeket. A C-csoportban az U16-U19 Vegyes mindkét csoportmeccsét meggyőzően hozta, a PELC III ellen 3:1-re, az U9 ellen 4:1-re nyertek, és ők lettek a harmadik résztvevője a háromcsapatos finálénak.

A helyosztókra kissé fáradtan fordultak a csapatok, a küzdőszellem azonban megmaradt. A 7-9. helyért vívott találkozókon a 2007-es apukák megrázták magukat, besöpörtek két győzelmet és ezzel a hetedik helyet.
A 4-6. helyért vívott találkozókon az Etil Alakulat erőt meríthetett a gyerekek szurkolásából is, a versenynap leglelkesebb csemetéi hangosan kiabálták: “Csak az Etil, éh-a-éh!” Ez meghozta eredményét, az elit Etil-apukák a 4. helyre voltak jók ezen a napon. Ebben a csoportban az U10 peches volt, mindkét mérkőzését (az Etil Alakulat és a PELC III ellenit is) büntetőkkel veszítette el.
A legjobb három között az U16-U19 Vegyes kétséget sem hagyott afelől, hogy az idei Apuka Kupán övék a főszerep, ezúttal is egyértelmű fölénnyel (3:0) hozták mindkét meccsüket. Elért eredményük azért is nagyszerű, mert mindössze egy cserével vágtak neki a tornának!

A reggel 9-től délután fél 4-ig tartó rendezvényre ellátogatókat kiegészítő programokkal fogadtuk: lehetett csocsózni, és batyus büfé szolgálta ki a szomjas-éhes vendégeket.

A 2017-es Apuka Kupa végeredménye:
1. U16-U19 vegyes
2. U8 Apukák
3. Lányos Apukák
4. Etil Alakulat
5. PELC III.
6. U10
7. 2007
8. Serdülők – Vegyes
9. U9

Különdíjak:
A legjobb kapus Rob Matthew (U16-U19 vegyes).
Gólkirály: Kovács Mátéhoz (U16-U19 vegyes) 8 gól.
A legjobb játékos Baldauf Konrád (U8 Apukák).

Ezúton köszönjük a szervezésben és lebonyolításban szerepet vállalók közreműködését:
a PELC-es anyukák süteményt, pogácsát és egyéb harapnivalót valamint üdítőket hoztak a batyus büfébe,
a Schoco-Bon édességforgalmazó cég jóvoltából bőven jutott finomság mindenkinek,
az egyesület támogatói közül Pap Gyula és Pődör Róbert az ünnepi ajándékozásban segítettek,
a JMSZK-Városi Sportcsarnok munkatársai műszaki szakértelmüket adták a tornához,
Major Roland (Pápai mentőállomás) és Váradi Zsolt (Pápai Perutz, PELC) egészségügyi szolgálatot teljesített,
Szepesi Mihály és Gecző Attila játékvezetők bíráskodtak a mérkőzéseken,
az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola együttműködött a PELC Ünnepváró és az iskola karácsonyi koncert időpontjának összehangolásában.

Köszönet a nevező csapatoknak a részvételért, a családtagoknak a jelenlétért, a szurkolásért, és a PELC edzőinek és munkatársainak munkájukért!