shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

U11 – Hirtenberger PELC Kupa – A középmezőnyben végzett mindkét csapatunk

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk és további képek: ITT

 

Nyolc – köztük két pápai – csapat részvételével rendezte az idei tél utolsó fiú teremtornáját a Pápai Egyesített Labdarúgó Club, ezúttal az U11-es korosztály játékosai küzdöttek meg egymással. A 2007. január elseje után születetteket két négyes csoportba osztották a szervezők, ahol a körmérkőzéseket követően a csoportok első- és második helyezettjeinek részvételével az elődöntőket rendezték, a harmadik és negyedik helyen végzett csapatok pedig a másik csoport azonos helyezettjeivel helyosztókat játszottak. A PELC autós nyelven szólva beragadt a rajtnál, ugyanis a PELC I. csak döntetlenre végzett az Ajkával, a PELC II. pedig kikapott a Gyirmóttól. A folytatásban sem jött ki a lépés a pápaiaknak, az egyes csapat az Üstökössel szemben is alulmaradt, némi vigaszt a Veszprém I. legyőzése jelenthette Radó Tamás tanítványainak. A PELC II. ugyanolyan utat járt be, a Celldömölk elleni vereség után szintén a megyeszékhelyieket fektette két vállra, így fordulhatott elő, hogy a két pápai csapat találkozott az ötödik helyért vívott helyosztón. Radó Tamás a torna értékelésekor azt mondta, felemás érzései vannak.

– A kettes számú csapatom az elvártaknak megfelelően teljesített, sőt túl is szárnyalta azt. Egy jobb helyzetkihasználással előrébb is végezhettek volna, de a labdakihozatalok, a lelkesedés mindenképp dicsérendő. A PELC I. első két meccse nagyon gyengére sikerült, értetlenül állok a történtek előtt, annál is inkább, mivel ezután a későbbi győztes Veszprémet 2-1-re legyőztük. A jövőben azon kell dolgoznunk, hogy a többi ellenféllel szemben is olyan akarattal és küzdéssel játsszunk, mint a döntőben a Gyirmótot 2-0-ra legyőző Veszprém II. ellen.

A legjobb játékosnak Garai Zétényt (Veszprém II.) látta a versenybizottság, a legjobb kapus különdíját Fekete Mór (Gyirmót) vihette haza, a gólkirály Mondovics Kevin (Gyirmót) lett, a hazaiak közül a legjobb teljesítményt Zámbó Zsombor nyújtotta.

Végeredmény: 1. Veszprém II., 2. Gyirmót, 3. Ajka, 4. Celldömölk, 5. PELC I., 6. PELC II., 7. Veszprém I., 8. Üstökös FC Győr