shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Továbbra is harcban a dobogós helyekért

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Eredeti cikk és további képek: ITT

 

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club U16-os lánycsapata Sopron ellen búcsúzott az őszi szezon hazai mérkőzéseitől. A házigazdák három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel a negyedik helyről várták a kezdést, míg ellenfelük a hatodik pozíciót foglalta el. Nem volt tét nélküli a két félidő, hiszen egy esetleges hazai sikerrel és az elmaradt mérkőzés pótlásával még a második helyre is odaérhetnek idén a pápai lányok, amit képességeik alapján meg is érdemelnének. Az első játékrész derekán két perc alatt két gólt lőtt a Pápa, előbb Orsós Alexandra, majd Szalay Júlia vette be az ellenfél kapuját. A folytatásban és a második félidőben volt még lehetőség növelni az előnyt, gól azonban nem esett, ám így sem forgott veszélyben a PELC idei negyedik sikere.

– Mindkét csapatnak sok lehetősége volt az első húsz percben, mi is kihagytuk a ziccereinket, szerencsére kontrából az ellenfél is hibázott – értékelt a lefújás után Tóth Ferenc, a PELC edzője. – A két gyors gól után kicsit átvariáltuk a felállásunkat, 4-3-3-ról 4-4-2-re váltottunk annak érdekében, hogy stabilizáljuk a középpályát. Szünet után kicsit defenzívebb lett a játékunk, el is fáradtunk, de a lányok megtettek mindent a három pontért, dicséret illeti őket.

PELC U16 – Sopron 2-0 (2-0) Gsz.: Orsós, Szalay

PELC U16: Piriti – Savanyó, Bojt, Harkai (Krózser 54), Sári, Szalay, Vesztergom (Töreki 69), Kovács, Tóth (Auer 54), Orsós (Bali 76), Csébi

Az őszi szezon november 19-én Veszprémben zárul.

 

Hely. Csapat M Gy D V Lg Kg Gk P
1 GYIRMÓT SE GYŐR 7 5 1 1 31 5 26 16
2 SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 7 5 0 2 23 11 12 15
3 PÁPAI ELC 6 4 1 1 22 14 8 13
4 VFC USE 6 4 0 2 23 13 10 12
5 KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 7 2 3 2 26 23 3 9
6 SC SOPRON 8 1 1 6 15 30 -15 4
7 BALATONFÜREDI FC 7 0 0 7 6 50 -44 0