shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Rólunk írták – Műfüves pályák épülnek

Forrás: papa-ma.hu
Haraszti Gábor
Az eredeti cikk: Itt olvasható.

 

A Pápai Egyesített Labdarúgó Club a társasági adó nyújtotta lehetőségeket kihasználva az önkormányzat támogatásával körülbelül három esztendővel ezelőtt több ütemben pályafelújítási, pályagondozási programba kezdett. Ennek keretében első ütemben pályaápolási gépeket vásároltak, illetve a Fiumei utcai és a Teveli úti edzőpályák minőségét javították folyamatosan, automata öntözőrendszer beépítésével, talaj- és gyepápolási programokkal. A közelmúltban adtak át a gyerekek számára egy kisméretű palánkos pályát és egy homokos talajú pályát edzőpályát. A közeljövőben a fejlesztések egy újabb állomásához érkezünk, ugyanis ahogy azt Tóth Péter ügyvezető elmondta, 2016-os illetve 2017-es ütemezéssel a Perutz Stadion és a Sportcsarnok közötti területen két műfüves játéktér is épül.

– Az egykori salakos teniszpályán 30 millió forint értékben egy 22×44 méteres, míg az egykori skatepark helyén 16 millió forintból egy 12×24-es pálya épül. A négy évszakos pályák három illetve öt millió forintos önerejét az önkormányzata biztosítja – tájékoztatott az ügyvezető. Dr. Áldozó Tamás polgármester azt mondta, a városvezetés fontosnak tartja a sportolók, a gyerekek, a város sportja iránt elkötelezett emberek számára a sportcélú beruházások megvalósulását.

– A Pápai Egyesített Labdarúgó Club a civil szervezetek körében a város egyik legfontosabb partnere. Többek között azért, mert 300 igazolt játékossal és 100-nál is több óvodással ez az egyik legnagyobb egyesület. A közelmúltban nyilvánossá vált, hogy a tervezett stadionrekonstrukciós tervek nem valósulnak meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne próbáljunk meg javítani az edzési körülményeken, ennek szerencsére már vannak látható jelei. A Magyar Labdarúgó Szövetséggel és a klubbal karöltve azon leszünk, hogy a mostani tervek realizálódjanak, sőt a jövőben folytatódjanak.

A kivitelezés szeptember végén kezdődött és várhatóan október végén már birtokba is vehetik a focistapalánták az új 22×44-es területet. A pályák új világítási rendszerrel, labdafogó hálóval, kerítéssel lesznek ellátva, és a tervek szerint a PELC-es fiatalok mellett a délelőtti órákban az iskolák tanulóinak is rendelkezésére áll majd.