shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

Megújul a Fiumei utcai sporttelep öltözője

Forrás: papa-ma.hu
Eredeti cikk: ITT

Felújítja a Fiumei utcai sporttelep öltözőépületét a Pápai Egyesített Labdarúgó Club – tudtuk meg Tóth Péter ügyvezető igazgatótól. Mint mondta, egy TAO-s pályázat adott lehetőséget a fejlesztésre, hiszen éppúgy, mint az előző években, sikeresen pályáztak tárgyi eszköz fejlesztésre. Erre már többször is volt példa, s ezekkel a forrásokkal látványosan korszerűsíthették a városi sportlétesítményeket.
A napokban kezdődött meg a bontási munka a Fiumei utcai sporttelepen. A sporttelepen néhány éve a füves játékér öntözőrendszert kapott, kiépítették a pálya megvilágítását, labdafogóval látták el a létesítményt – így az utánpótlás bajnoki mérkőzésekre és felnőtt női mérkőzésekre is alkalmassá vált.
-Mindezek ellenére volt egy fájdalmas pontunk: az öltöző, sem a sportolók, sem a játékvezetők nem tudtak már itt öltözni, a Perutz Stadionból jártak át. Így már nem hitelesíthető a pálya, szükségessé vált az öltöző felújítása – közölte Tóth Péter. A PELC ügyvezetője elmondta, 35 millió forintot költhetnek a beruházásra, az összeg 70 százaléka TAO-s pénzt, a többi önkormányzati támogatás.
Az öltözőépület toldalékát is lebontják, a megmaradó részt fogják kívül-belül felújítani és rendezik a környezetét is. Az öltöző mellett lévő régi ebédlőépületet lebontják, hiszen veszélyessé vált már. Az öltözők belül komfortosabbá válnak, más lesz a belső tagolás és nagy előrelépés, hogy az épületen kívülről megközelíthető mosdókat is kialakítanak a nézők és a hobbisportolók számára.
-Aki eddig ide belépett, a 70-es évekbe csöppent vissza, reméljük, hogy most néhány évtizedet előre tudunk lépni – fogalmazott az ügyvezető.A beruházás a napokban kezdődött a bontással, ezt a feladatot a Városgondnokság nyerte el a versenyeztetési eljáráson. Bakó István intézményvezető arról tájékoztatott, feladatuk a régi ebédlőépület lebontása, az öltözőhöz tartozó toldalék lebontása, valamint a megmaradó épület előtti betonos, aszfaltos terület felszedése, valamint a bontási anyag elszállítása volt a feladatuk. A munkálatok már véget értek, vagyis hamarosan kezdődhet a megmaradt épület felújítása, korszerűsítése.