shopping-bag 0
Tételek: 0
Részösszeg: Ft
Kosár mutatása Pénztár

KÖZLEMÉNY – MÉRKŐZÉS- ÉS EDZÉSLÁTOGATÁSI SZABÁLYOK

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos értesítése alapján a következőkről tájékoztatjuk a Pápai Egyesített Labdarúgó Club játékosait, szüleiket, hozzátartozóikat és szurkolóinkat:

– a labdarúgó versenynaptár az eredeti tervek szerint folytatódik szigorú egészségvédelmi protokoll mellett (olvasható ITT),

– a klubok akár több alkalommal, bármiféle versenyügyi következmény nélkül, egyoldalúan is kérhetik bajnoki mérkőzéseik elhalasztását,

– a találkozók megrendezésére zárt kapuk mögött kerül sor, oda csapatonként legfeljebb 25 fő léphet (játékosok, stábtagok, regisztrált sportszakemberek, vezetők), illetve a játékvezetők és az ellenőrök, a rendezői gárda és minimális technikai személyzet,

– az idegenbeli találkozókra történő utazás teljes időtartama alatt kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk viselése,

– kiskorú sportolóink csak a törvényes képviselő által kitöltött és aláírt nyilatkozat leadását követően, a saját felelősségre, önkéntes alapon vehetnek részt edzéseinken, mérkőzéseinken,

– nagykorú sportolóink csak kitöltött és aláírt nyilatkozat leadását követően, a saját felelősségre, önkéntes alapon vehetnek részt edzéseinken, mérkőzéseinken.

(A nyilatkozatok ITT (kiskorúak) és ITT (nagykorúak) letölthetőek.)

Amennyiben játékosunk már adott le felelősségvállalási nyilatkozatot 2020. november 13. után, úgy új nyilatkozat leadása nem kötelező minden edzés, mérkőzés előtt. A nyilatkozatban vállalt kötelezettségek az alábbiak:

A játékos saját felelősségére, önkéntesen, az egészségügyi kockázatokat vállalva vesz részt az Pápai Egyesített Labdarúgó Club által szervezett edzéseken.
Kijelenti, hogy tudomása szerint a sportoló nem COVID-19 fertőzött és COVID‐19‐re utaló tünetei nincsenek.
Kijelenti továbbá, hogy tudomása szerint azon körben, akikkel kapcsolatot tart, senki nem COVID-19 fertőzött, és COVID‐19‐re utaló tüneteket senki sem produkál.

Kérjük, amennyiben a játékos egészségi állapotában változás áll be, a klubnak azonnal jelezze azt a pelc@papa.hu e-mail címen, vagy a pelc.hu oldalon található elérhetőségek valamelyikén!

Ismételten kérjük, hogy aki a koronavírus okozta betegség legkisebb jelét is tapasztalja magán, vagy családtagjai betegek, edzésre, mérkőzésre ne jöjjön!

Az orrot és szájat eltakaró maszk viselése a sporttelepek területén mindenhol kötelező (kivétel a mérkőzések ideje alatt a labdarúgó pályán, a kispadon kötelező).

A sporttelepek területére belépéskor érintésmentes testhőmérséklet mérés történik. (Azon személy esetében, aki a COVID-19 betegséggel összefüggésbe hozható tüneteket mutat, és/vagy a testhőmérséklete meghaladja a 37,5 celsius fokot, a belépést meg kell tagadnunk.

Az öltözők használat engedélyezett. Annak érdekében, hogy kerüljék a gőzt, mint a vírust jól közvetítő közeget, kérjük, mérlegeljék az otthon zuhanyozás lehetőségét!

Gyülekező minden esetben az edző által megadott helyen történik, egymástól megfelelő távolságot megtartva (1,5 méter).

Kérünk mindenkit, hogy a kézfogásokat és öleléseket mellőzze!

Az edzések időpontját, időtartamát, esetleges csoportbontását és gyakoriságát edzőink időben jelezni fogják.

Versenyszerű sportoló, edzésen vagy sporteseményen történő részvétel, vagy az edzés, illetve a sportesemény helyszíne és  a lakóhely, tartózkodási hely, szálláshely közötti közlekedés céljából közterületen 20.00 óra és 05.00 óra között is tartózkodhat megfelelő igazolás birtokában. A kijárási tilalom alóli kivételre okot adó körülmény igazolására a sportolóink az igazolást egyesületünktől megkapják.

Ezen rendszabályaink betartását az edzők, klubunk vezetése vagy a létesítményfenntartó bármikor ellenőrizheti és számonkérheti!

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

 A fenti szabályok 2020.11.13-tól visszavonásig érvényesek.